köszönöm! ♥

A pénteki napom - ha eddig szar napjaim voltak, akkor az - szörnyű volt.. annyira ki voltam akadva, minden összejött, és - bár nem akartam - elsírtam magam párszor, amikor a Rencsúval beszéltem, akkor meg.. hát.. zokogássá nőtte ki magát a kis pityergésem..
Azt hiszem, eljött az a rész, amikor is meg kell köszönnöm annak a pár embernek, akik ott voltak velem, hogy törölgették a könnyeimet, próbáltak vigasztalni, és mindent bevetettek - többek között azt, hogy őszintén beszéltek a hasonló problémáikról -, hogy megnyugodjak. Tehát, KÖSZÖNÖM! ♥

[ nsgr. ♥ ]

Nos, most beszéljünk kicsit a múltról! Én nem vallom a ' carpe diem ' elvet, nem mondom, hogy 'temessük a múltat!' - ugyanis a múltam elég erős kihatással van a jelenemre és a jövőmre egyaránt.. Nem véletlen, hogy - bár ilyet már régen nem csináltam - ha a bicikli csomagtartóján ülök, kicsit felemelem a lábamat, nehogy beakadjon. Régen volt olyan hogy beakadt, elestünk és nem csak én sérültem meg a saját idiótaságom miatt.. Remélem érthető ez így. Mindenképpen óvatosabb lettem, de nem csak ezt hozhatnám fel példának. A másik, a legfontosabb precedens az a depresszió közeli állapotom - azóta, mióta kigyógyultam, ösztönösen élem az életemet, a boldogság apró morzsái után kutatva. Természetesem nem mindig sikerül, ahogy a péntek sem ehhez a hozzáálláshoz méltón alakult.
Ez a depressziós dolog kb. két éve kezdődött, az okot nem írom le, ugyanis nem oldódott meg, ezért nehéz lenne kiadni. Ez az, amit senkinek nem mondok el, akármennyire is megbízható. Sajnálom! Abban az időben - úgy beszélek, mint valami 100 éves nénike - tényleg minden rossz volt, és nem értettem, hogy miért nem tudom levezetni, miért kell nekem ennyi idősen ilyen gondokkal küzdeni. Végül megtaláltam a módját, hogy kicsit összeszedjem piciny, érzékeny, összetört lelkem maradványait. Kiszedtem a faragó pengéjét, és csodálatosan kreatívat alkottam. Eleinte a szüleim előtt rejtegettem, de utána már az sem érdekelt, ha feltűnik nekik a harsogó kiáltásom, hogy ' hé! segítsetek már! '. Ennek nem volt más eredménye, csak az, hogy szánakozva, a pszichológus felkeresésének gondolatát ízlelgetve, értetlenül pillantottak rám, én pedig nem értettem, hogy miért nem normális, hogy én is megtaláltam végre a nyugalmat. Mindenki máshogy csinálja, ki így, ki úgy. Én így. Miért gond ez?!
Később - mint oly' sok esetben a történelem során - a barátaim segítettek rajtam. De az benn az ironikus - ?! -, hogy nekik erről talán fogalmuk sem volt, hogy mennyit jelent az nekem, hogy elviselik a hisztiimet, az érzelemkitöréseimet. Szerencsére ismertek ekkor már annyira, hogy tudták mit kell tenniük - pontosabban mit nem. Hagyták, hogy kibontakozzak, meg sem szólaltak, talán rám sem néztek. Ez kellett. Amikor kicsit lecsillapodtam, csak néztek - bátorítóan, de nem a ' nyugodj meg, minden jobb lesz egyszer ' tekintettel, hanem a ' nem érdekel mi lesz, fejre is állhat a világ, mi itt leszünk neked ' nézéssel. Itt az ideje, hogy ezt is megköszönjem. KÖSZÖNÖM! ♥
Pici bejegyzés pici vége: Viszontlátásra! ;d

i ♥ s p r i n g.

Nos, azt hiszem, hogy azt már említettem, hogy beteg voltam ezen - vagyis a múlt - héten, de arra nem is gondoltam, hogy milyen jó már, hogy így meghosszabbítottam a hétvégémet. ;d Tudni illik, én már teljesen jól éreztem magam csütörtökön is, csak hát nem volt kedvem bemenni az iskolába, ha már amúgy is volt igazolásom. Nem is nagyon érdekelt a dolog, bár elgondolkoztam rajta, hogy bemegyek, de inkább - saját szellemi épségem megóvása érdekében - meggondoltam magam. c:
Aaaaaannnnnyiiiiraaa szép az idő!! *-* Imádom a tavaszt! ♥ Ilyenkor én is a mindennel együtt megújulok, most meg tökéletesen is jött ki: 9 nap arra, hogy átértékelődjenek a dolgok. Kicsit átcsoportosítottam az energiámat is, minden oké. Teljes lelki béke.. :d Bár van egy olyan érzésem, hogy nem fog sokáig tartani.. egészen szombatig, amikor is tudatosul bennem, hogy a sok pihenés után csak egy napom marad. Mindennél jobban várom a nyarat! Huu.. olyan terveim vannak..! Remélem minden összejön és lesz egy tökéletes nyaram. :$ De jó is lenne! *-*

Márai Sándor

Nem félek a bombáktól, a tankoktól, sem a hírhedt és fogvicsorgató ellenfelektől. Szemlét tartok a világ felett, s megdöbbenve érzem, hogy semmi nem köt elég erősen, tehát nem is félek már semmitől. Csak az fél, akinek van mit veszteni.
De önmagamtól, nem tagadom, félek még kissé. Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani. Félek önmagamtól, minden eszközzel védekezem magam ellen, fegyelmezem, és ha kell, megfélemlítem, sőt büntetem magam. De ki az erősebb?...
Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, és aki legalább olyan erősen én, mint a kezem, vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán csak azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit nem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb.
♥

Poklade. ;)

Nos, a változás, amit az előzőben említettem:

[ Bár, elképzelhető, hogy ezen a képen épp nem látszik, de remélem azért elég feltűnő, hogy Őszőkeségem BARNA lett. :d ]












Amúgy beteg vagyok - ebből következőleg elmentem orvoshoz. Most meg itthon unom az agyam.

Huuu tegnaap: Mohácson voltunk édes-kedves Busójárás alkalmából. ;) Fuu.. nagyon durva volt. Csúnyák, bunkók és még nyomulnak is. :d Neem! Nem volt rossz. Vannak képek is, majd rakok, ha felraktam őket a gépre és akkor bővebben írkálok róla. (:


♥

change.

Ma egy egész feltűnő változást lehet majd észrevenni rajtam.. bahhahhaa. [ gonoszkacaj. ]
Tegnap volt edzés - hát, én olyan szinten nem tudtam ott lenni agyban, hogy komolyan már néha az sem tűnt fel, hogy valaki hozzám beszél. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy lázas voltam/vagyok, a fejem szétmegy, nem tudok koncentrálni. Kicsit szétestem, de mindjárt összeszedem magam. Muszáj.


♥

old and young.

Ma van a születésnapja. Igazából egész nap, mikor dátumot kellett írni, majd' meghaltam. Úúúgy hiányzik. Már csak az is, hogy esetlegesen láthatom az utcán. Boldog születésnapot NEKI! ♥

Ma történt egy olyan dolog a buszon, ami megfogott, és elindította a fantáziámat. A szituáció: a buszpályaudvaron szokásos nagy tömeg, mindenki szeretne ülőhelyet magának a csaknem egy órás útra, egy öreg néni reklamál, hogy milyen bunkók ezek a mai diákok - bezzeg az Ő idejükben! -, valaki beszólt neki (nem volt szép dolog!), hogy azért mégis mi egy órát utazunk és fáradtak vagyunk. A néni a 'barátnőjével' mögém ült le, még véletlen se tudtam volna kiküszöbölni, hogy halljam, amint azt harsogja, hogy mekkora paraszt kis g**ik ezek a mai fiatalok, meg, hogy nem igaz, hogy nem bírja levenni a táskáját és kizárt, hogy elfárad az iskolapadban. Mindenek előtt: az Ő idejükben persze ilyen nem volt, Ők kivétel nélkül átadták a helyüket az akkori öregeknek. Na, hát ilyen esetben felmerült bennem, hogy abban a sokat emlegetett időben is ilyen szar volt-e a közlekedés, hogy a buszsofőr már az első megálló után szól az embereknek, hogy sajnálja, de nem férnek fel és hogy abban az időben is csak 2 óránként indultak-e buszok egyes helyekre. Na, meg természetesen: ennyi ember járt vidékről? Most komolyan.. én megértem az idős embereket, mert tényleg fáj a kezük, lábuk, derekuk, de azért mégis! Nem hiszem, hogy állandó jelleggel az öregségükre kéne hivatkozniuk, ráadásul ilyen artikulálatlan hangon, szebbnél szebb kifejezésekkel illetve a mi generációnkat.

♥