history waiting for me.

Nem ártana tanulnom egy kicsit a holnapi történelem témazáróra..
Szokás szerint nincs kedvem - miért is lenne?! -, nem motivál semmi. Olyan gyorsan mennek a napok, már idejét sem tudom, hogy mikor voltam tisztában azzal huzamosabb ideig, hogy milyen nap van vagy hányadika. Egyszerűen nem tudom tartani ezt a ritmust. Lemaradok saját magamtól. Annak ellenére, hogy kifejezetten feldob, hogy mindjárt NYÁR, kicsit talán aggódok is amiatt, hogy mégsem csináltam semmit ebben az évben. Bár tény, hogy még csak február van, van idő. Csak az a probléma, hogy nekem ez a 2 hónap 1-2 hétnek tűnt. Amit, ha átlagolunk az életemre, eléggé megdöbbentő és elszomorító érték jön ki.
Szóval visszatérve eredeti, világmegváltó tervemhez, miszerint okos, illetve ebből következőleg gazdag leszek - megyek törit tanulni. -.-'

♥

*___*

i want. i need. i love. ♥

so..

Nem kellett bennem csalódni a tegnapi napon: jó filmekkel szolgáltam. Először röhögtünk, aztán izgultunk. Nem volt rossz, sőt, mondhatom, hogy kifejezetten tetszett a tegnap - annak ellenére, hogy általában szombaton rohadt fáradt vagyok és élni sincs kedvem, nem hogy még mászkálni mindenhol. Alapból nem szeretek itt mutatkozni. Például:
épp hogy kilépünk a kapun, már hallom, hogy 'hé lányok! nem jöttök bulizni?' - és a hasonló stílű megjegyzések.. Idegesítő.. -.-' Na, mindegy.

Annyira szeretnék néha belelátni a fejébe, és megtudni, hogy éppen mire gondol, mit érez.. Most sem tudom, hogy mi van. Egyik pillanatban úgy viselkedik, mintha hajlandó lenne nyitni felém, aztán a másikban meg még csak le sem szar. Most ez mi?? :| Pedig még a marcipánt is utálom. :$

♥

i dont know.

Nos, rohadt idegesítő, hogy nem tudom már eldönteni, hogy milyen legyen a stílusa a blognak, de annyira nem tudom megvalósítani benne önmagamat, hogy az nem igaz. Na, most talán sikerült valamit megmutatni magamból, de amúgy is arra jöttem rá, hogy nem is az a fontos, hogy hogyan néz ki, hanem az, hogy mi van benne. ;d Bölcsesség! c:
Ma filmezünk, remélem tudok jósággal szolgálni - ugyanis a filmekért én vagyok felelős. (:
Azt hiszem ezzel elmeséltem a mai napomat.

♥

in my eyes..

Egész héten nem is volt kedvem felkelni se, ma reggel meg főleg nem. Aztán kora reggel - a buszon - olyan ingerek értek, hogy majd behaltam, úgyhogy az pozitív volt, de a csodák nem tartanak sokáig, jöttek a gondok. Bizalmatlanság, kétszínűség, rágalmazás, vádak, etc. Most erre mit mondjak?! Megdöbbentő volt, hogy teljesen mást mutat, mint amit gondol, érez. Nem utolsó sorban pedig rendkívül bántó jellege volt a dolognak. Egyszerűen nem értem, már nem is próbálkozok, hogy megértsem. Hagyom, hogy történjen, aminek történnie kell. Az a nagy büdös helyzet, hogy leszarom már - mit kezdjek vele? Tök sokat változott az utóbbi időben, vagy csak most mutatja meg magát. Hát, nem tudom, de már nem is érdekel, úgyis bunkó vagyok.
Nos, a nap további részében, megaláztak - volna, ha nem szedem le a cetlit a hátamról -, felidegesítettek.
Mindezek után elérkezett a hőn áhított LEVEZETÉS pillanata. Mint egy falat kenyér - szokták volt mondani. :d

Azt hiszem szokás szerint felhúztam magam saját magamon. Na, ez vicc. Mindegy.

♥

you can help me!

Most van egy dolog, amit nagyon-nagyon szeretnék, sőt, akarom! Eddig is volt, de arról úgy éreztem, hogy nem tökéletes. Valami hiányzott, nem volt egész. Sikerült rájönnöm, hogy mivel volt bajom: az egész szar elgondolás volt.
Ez most más. Érzem, hogy ez a jó. Ez az, ami nekem KELL!
Az egyetlen hiba az, hogy sajnos valószínűleg megvalósíthatatlan, mert nem csak rajtam múlik. Ez eddigi hozzáállásom pedig nagyban befolyásolja a dolgok alakulását. Ezen már nem tudok változtatni, mert nincs rá idő - lépni kellene majd valamikor mostanában. Nincs idő gondolkozni, nekem nincs is miről. Hoztam egy döntést, most már csak mindenkinek el kell fogadni, bele kell egyezni, és segíteni megvalósítani. Aki kedvel engem, az én érdekeimet fogja nézni, tehát segít. Aki nem kedvel, annak meg hol érdekel a véleménye!? Csak az a baj, hogy egy-két fontos személynek meg kéne erőltetni magát, hogy egyenes vágányra térítsék az életemet, és ezentúl egész életemben ezt köszönhessem Nekik. Nagyon fontos ez nekem, az ember nem is gondolná, hogy mennyire. Nem találtam még meg az igazit, de hasonló érzés lehet.
♥

Need.

Minden embernek szüksége van egy kis nyugalomra néha. Sokszor érzem, hogy nekem is most ez kell, bár nálam ez az érzet kissé elhúzódott az utóbbi időben. Nem is értem, hogy miért. Nem akarok egyszerűen emberek közelében lenni. Nem akarok senkivel sem kommunikálni. Nincs rá szükségem, tökéletesen meg vagyok én egyedül is és nem érdekel senki. Nem véletlen, hogy nem megyek mostanában sehova, csak maximum suliba. Az a helyzet, hogy reggel azért kelek fel, mert muszáj, azért szenvedem fel magam a buszra, mert muszáj, azért megyek be abba a bizonyos épületbe, mert muszáj. Már reggel - na persze, jó is lenne! szóval hajnalban - szembesülnöm kell a napi kötelességeim egy részével. Nos, ki akar így bármit is csinálni?! Mondhatnám azt is, hogy azért kelek fel, hogy várjak - ismét -, hogy vége legyen az újabb napnak. Na, de én nem akarom így leélni az életem! Egyre jobban vágyom a nyárra. Talán akkor lesz ideje kitisztulni az agyamnak, és talán máshogy fogom szemlélni a jelent. Szükségem van arra is, hogy kicsit nagyobb mozgásterem legyen. Hogy a nappalok és az éjszakák szabadon összefolyhassanak, hogy mehessek Balatonra, úszhassak, majd' megőrüljek a 40 fokos melegtől, olvashassak, zenét hallgassak napokig egyfolytában, meg ilyen apróságok. Elegem van! :|

Live the horrible life..

Az ember nem is gondolná, hogy ha nekiáll valaminek - értem itt most az új dizájnra -, hogy az mennyi időt igénybe vesz. Gondolkodtam, hogy már régen írtam a blogomba - egész pontosan az ókorban -, volt ihletem, hát jó - írni akartam. Aztán szépen rájöttem, hogy nem tetszik már, ahogy kinéz, újítani akartam. Váltottam hátteret. De akkor már a betűk színét is meg kellett változtatni. Na, akkor láttam meg, hogy új betűtípusok vannak. Ki kellett próbálni az összeset. Végül maradtam a legegyszerűbbnél a legtöbb helyen. Amit meguntam, megváltoztattam, de a végén már azt is untam, hogy dolgozni kell vele. Természetesen nem fizikai próbatétel volt, csak egész egyszerűen mentálisan nem bírtam már. Ha erre most annyit mondok, hogy csak össze kell hasonlítani ezt a pár mondatot az élettel, akkor alkottam egy metaforát? Na, mindegy.
Egész végig azon gondolkoztam, már meg is fogalmaztam, hogy mit fogok írni az új bejegyzésbe. Mikor oda jutottam volna, már nem számított. Nem volt érzés amit kiadjak magamból. Ezért kezdtem el ezt írni. De a végét már én sem tudom, hogy mi lett volna. Valószínűleg ez sem volt a legfontosabb momentuma az életemnek.

Mostanában egyre többször érzem, hogy nem is érdekel semmi. Szeretnék valakinek valamit mondani, Ő hosszasan beszél még előtte, én meg már mire befejezi, nem akarok közölni semmit, ami velem kapcsolatos. Már nem mintha baj lenne, hogy beszél, meg nem is azt érzem, hogy nem hallgat meg. Nem. Egész egyszerűen belegondolok, hogy az én mondanivalóm az övéhez képest milyen szinten van. Mérlegelek. Az eredmény legtöbbször borzalmas, úgyhogy hagyom is.
- És nálatok volt valami érdekes?
- Nem.
Kb. ennyi. Engem ez nem bánt - nem érdekel. Azt kell, hogy mondjam, hogy már az emberek sem érdekelnek. Nem akarok kapcsolatokat kialakítani, mert félek, hogy csalódnék. Nekem nem az a normális, amivel nap mint nap találkozom akár az utcán, akár az iskolában. Már komolyan mondom, félek az emberektől..
Na, jó.. mindegy. Viszontlátásra!